Gaál Gábor

Gaál Gábor
Gaál Gábor

Budapest, 1891. – Kolozsvár, 1954. Irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. 

Kortársai és az utókor is elsősorban mint nagy tehetségű szerkesztőt tartották számon. A szocialista eszmeiségű magyar irodalom egyik lefgontosabb kezdeményezője és vezető egyénisége.

Fiatalon a Jelenkor című folyóiratban jelentek meg kritikái, 1917 nyarán került közel ahhoz a radikalizálódó, antimilitarista csoportosuláshoz, amelyhez, többek közt a filozófus Lukács György is tartozott. A Tanácsköztársaság ideje alatt Lukács György munkatársa a tankönyvszerkesző bizottságban és színházi referens is volt. 1921-ben Bécsbe emigrált, az itteni emigráns lapokban publikált. 1923–24-ben Berlinbe ment, itt Korda Sándor filmvállalatának dramaturgja volt. 1925-ben tért vissza Magyarországra, ahol 1919-es forradalmi tevékenységéért vád alá helyezték. 1926-ban érkezett Kolozsvárra, itt is halt meg. A Keleti Újság, az Új Kelet, az Ellenzék külső munkatársa lett, 1928-tól kapcsolódott be a Korunk szerkesztésébe, élete összeforrt a lap életével és annak megszűnéséig, 1940-ig szerkesztette. A Korunk nem tudta eltartani, szinte nyomorgott a lap érdekében, egyszemélyben volt a szerkesztője, anyagi bázisának előteremtője. A II. világháború 1942 nyarától katonai szolgálatra kényszerítette, 1946-ban került vissza Kolozsvárra. A Romániai Magyar Írók Szövetségének 1946-ban induló lapja, az Utunk első főszerkesztője, a Szövetség elnöke. Fő feladatának az irodalomszervezést és a fiatal írónemzedék nevelését tekintette, a művelődéspolitika kidolgozásában, az iskolai irodalomoktatásban fontos érdemei vannak. Személyét méltatlan támadások érték, 1950-ben hosszas sajtókampány eredményeként kizárták a pártból, fellebezését 1952-ben végleg elutasították.

1946-ban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékének oktatójává nevezték ki, 1950-től a Bölcsészkaron tanított, 1952-ben bekövetkezett betegségéig.

1296 címből álló könygyűjteménye 1982-ben került a könyvtárunkba.